Jobb-e a Műanyag Ablak?
A magyar főváros híres a tradicionális épületekről, a gyönyörű, díszített erkélyekről, szobrokról, ugyanakkor a modern fém és üveg csodákról is. Buda és Pest kezdetekben nem egy város volt, így a két városrész teljesen különállva fejlődött, ezért fedezhetünk fel különbségeket, de az egyé válás óta eltelt idő alatt a sok-sok átalakulás hatására ma már nem szembetűnő, hogy épp Buda vagy Pest területén járunk. Néha azt gondolhatnánk, hogy ez a két, teljesen különálló, eltérő stílus nem fér meg egymás mellett, de Budapest a kitűnő példa arra, hogy igen. Főleg így 2011-ben, amikor az új építésű lakóparkok, a szebbnél szebb és rendkívül modern design-tervezéssel épített luxus házak épülnek, természetesen, műanyag ablak felhasználásával Buda és Pest területén.
Régen sokan gondolták azt, hogy Pest az új, a modern, a magasba törő épüleivel, míg Buda a hagyományőrző, a stílus gazdag, történelmi emlékeket felidéző, régi része a városnak. Azonban az idő előrehaladtával, már a két városrész nem válik el ennyire élesen. Sok felújítás indult el Budán is, modernebb arcot kapott sok hely, tér, park, és házak, de persze a történelmi épületeket nem változtatták meg, szerencsére.
A felújítás elengedhetetlen része a műanyag ablak Buda területén is. Műanyag ablakok Buda egész területén megjelentek már, akárcsak Pesten. Az új épület műanyag ablakok használatával készülnek, a felújított épületek mind-mind műanyag ablakokat kapnak a régi fa szerkezetes nyílászárók helyett.
Mondhatjuk, hogy ahogy egész országunkat, Budát is meghódították a műanyag nyílászárók. De ez várható is volt, hiszen a régebbi építésű épületeknek is jót tesz, ha műanyag ablakokat helyezünk el, mint nyílászáró, hiszen jobban zárnak, szigetelnek, és nem deformálódik úgy, mint a régi, hagyományos fa ablakok. A túl jó, vagyis tökéletes szigetelés azonban, ha nem vigyázunk, káros is lehet, ezt muszáj megemlíteni, hiszen ezek a nyílászárók teljesen légmentes teret hoznak létre, a megoldás pedig csak a szellőztetés, vagy az ablakba építtethető automatizált szellőztető rendszer.
Ha pedig már a műanyag ablak használatnál tartunk, természetesen Buda műanyag ablakárusító boltoknak, szaküzleteknek is helyet ad, így nem kell messziről szállítani. Fővárosunk teljes egészében halad a korral, fejlődik, épül – és szépül, de nem elfeledve a történelmet, és vigyázva minden olyan kincsre, ami a hagyományainkat, múltunkat tükrözi.
A műanyag ablakot azért is választják tömegesen, mivel a kezdeti megjelenés óta már nagyon sok kivitelező ezt a típust használja, az új épületek nem csak Buda, más városok területein is műanyag ablakok felhasználásával épülnek, ami nagyon jó, hiszen minél jobb technológiát alkalmazunk, annál többet teszünk egészségünk érdekében, és nem lehet elégszer említeni a megtakarítási lehetőséget, amit biztosíthat számunkra a műanyag nyílászáró.

